Múlt héten rendezték meg az RMC Club Sport bajnokság 5.

fordulóját.

Vasárnap első két edzés nem úgy alakult ahogy elterveztük, és nagy lemaradásom volt az élmezőnytől.

Időmérőn egyedül mentem be, és a 4. helyre volt elég az időm, de előttem elvették egy pilótának a gyorskörét, így felugrottam egy pozíciót.

Pre-Final-ben rajt következtében egyből felugrottam a 2. helyre és következő kanyarban aláfordultam ellenfelemnek, féktávon hátulról felökleltek, de pályán tudtam maradni és meg tudtam tartani az első helyet a verseny végéig.

Final-ben megtartottam az első helyet, de csak a 4. körig, ahol nem védekeztem és ketten előztek meg. Ezután tempóhiányból adódóan szenvedtem, ezáltal nem változott a pozícióm.

Super-Final-ben folyamatos harcok voltak az első 4 pilóta közt, ahol az utolsó előtti körig 4. voltam. Ebben a körben az első kanyarban sikerült ellenfelem körbeautózni. Az utolsó körben pedig egyik ellenfelem előzött, így én is be tudtam furakodni az addig vezető pilóta elé. Ezt a futamot a 2. pozícióban fejeztem be.

Qualifying: 3.

Pre-Final: 1.

Final: 3.

Super-Final: 2.

Overall: 2.

Köszönöm szépen az évet a Kun Motorsportnak és apukámnak, ebben a bajnokságban sikerült megszereznünk a 2. helyet.

2 Responses

  1. Just checked out 88NEWCOM. It’s… okay. Nothing groundbreaking, but everything works as it should. If you’re not too picky, it might be worth a try. See what you think: 88newcom

  2. Just wanted to drop a line about rwincom. I found their website a bit confusing at first, but once you get past that, they have some interesting games. Withdrawal times are average. You can find it at rwincom if you’re interested.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük