Múlt hétvégén rendezték meg az MNASZ OGB 6. fodulóját.

Számomra új pályán került megrendezésre a versenyhétvége, ami szerencsére nem jelentett hátrányt hiszen egész hétvégén jó időket tudtam autózni.

Vasárnap Warm-Up-ra nem sikerült a szombati teljesítményemet átvinni.

Időmérőre ez már javult, de csak az 5. helyre volt elég az időm.

Pre-Final-ben a rajt után tudtam szerezni egy pozíciót és a következő körben mégegyet. Innentől fel kellett zárkóznom az előttem lévőkre, ami sikerült is, csak a verseny végére. Ezáltal már csak egy esélyem volt előzni, amit megpróbáltam és sikerült is, de rámhúzta a kormányt, így nem tudtam javitani a pozíciómon.

Final-ben 3. pozícióból már első körben megszereztem az 1. helyet, amit tartottam, de 7. körben szándékosan kitolt ellenfelem és így megelőzött. Következő körben visszaelőztem, de pár körrel később újra megcsinálta, de következő kanyarban visszaelőztem. Ezt folyamatos lökdösődés követte, ami sikeres is volt ellenfelem számára és meg tudott előzni. Sajnos verseny végén nem kapott ellenfelem büntetést szabálytalanságaiért, így maradt a 2. hely nekem.

Super-Final-ben rajt jól sikerült és meg tudtam tartani pozíciómat. Ezután elkezdtek előttem védekezni, én hibáztam és vesztettem egy pozíciót. Ezután az előttem lévő két pilóta segítette egymást ellenem, de vissza tudtam szerezni a 6. körben a 2. helyet. 8. körben megelőztem másik ellenfelemet is és az 1. helyre ugrottam. Ezt sikerült megtartanom a verseny végéig és ellenfelem spoilere is beesett, ami azt jelentette hogy az évvégi összetettben felugrok a 2. helyre és kijutok a Grand Finals-re, de sajnos nem volt meg a súly mérlegelésnél és kizártak futamból. Ezáltal elbuktam a hétvégi összetett első helyemet is, és az utolsó pozícióban zártam a hétvégét.

Qualifying: 5.

Pre-Final: 3.

Final: 2.

Super-Final: 1. (18.)

Overall: 10.

Köszönöm szépen a Kun Motorsportnak és apukámnak a rengeteg segítséget és kitartást.

16 Responses

  1. Gave AF888 a quick glance. The interface is clean and easy to navigate, even for a newbie. Found a couple of interesting promotions too. Worth a look! Visit here: af888

  2. 95jl… hmmm, never heard of it before. Might give it a quick look and see what’s up. Could be a hidden gem! Check it out for yourself: 95jl

  3. I have been looking for a reliable spot to relax and play my favorite slots for a while now and finally found it. The bonuses are actually fair and the payout speed is impressive. Customer support responded within minutes when I had a question about my first deposit. Highly recommend giving this place a try if you want a smooth gaming experience. coruletadecasino

  4. Been playing at this spot for a couple of months now and the game selection keeps getting better every week. I love how fast the withdrawals are processed and the live dealer chats feel just like being in a real hall. Highly suggest giving it a spin if you want consistent fun. Find out more at bz999game bz999game

  5. I switched from my old site and I can honestly say this one beats it on every level. Sports betting and casino games run so smoothly here with zero lag. Try it out at krwinbet

  6. I’ve been using this platform for a while now and the interface is super smooth. Fast payouts and a great variety of games. Highly recommend 1xbetphlogin for anyone looking for a reliable site.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük