Múlt héten rendezték meg a CEE 2. fordulóját, Bruckban.
Pénteken nagyon jó tempóm volt egész nap a száraz pályán.
Szombatra leesett az eső és én nagyon nem találtam magam az egész pályán. Az időmérőn 22. lettem.
Vasárnapra már csak a szombati eső maradt a pályán, ami nagyon lassan száradt fel.
Pre-Final-ben rajtnál feljebb tudtam jönni 2 pozíciót és a következő körben még kettőt. Ezután még előzgettem a 15. helyig, de egy pilótához éppen, hogy hozzáértem a kanyar bejáratán egy féktáv elnézése miatt, amivel megelőztem. A verseny után egy 5 másodperces bümtetésben részesültem, amivel a 17. helyre estem vissza.
Final-re felszáradt a pálya, aminek nagyon örültem. Itt rajtnál a 13. helyre egyből fel is ugrottam és szépen lassan jöttem fel, egészen a 7. helyig, amikor leintettek.
Ebben a versenyben is szereztem egy 5 másodperces büntetést, mert rajtnál hatulról belelöktek az előttem lévőbe és beesett a spoilerem, így a 12. helyre visszaestem.
Super-Final előtt nem sok idővel leszakadt az ég. Itt rajtnál nem tudtam jól eljönni, és egy rossz helyezkedésnek köszönhetően visszaestem a 20. helyre. Következő körben még ketten megelőztek, de abból egyet vissza is tudtam előzni, a másik mögé pedig beragadtam. A 11. körben kívülről akartam megelőzni az ellenfelemet, ami nem sikerült úgy ahogy szerettem volna, és a fűben találtam magam, ezzel a 23. helyre visszaestem. Innentől megpróbáltam menteni a menthetőt és a 19 körös versenyen vissza tudtam jönni a 17. helyig. Sajnos ezen a futamon is beesett a spoilerem egy rázókő használatakor, amivel a 19. helyre visszaestem.
Köszönöm szépen a Kun Motorsportnak, apukámnak a segítségeket.
Qualifying: 22.
Pre-Final: 17.
Final: 12.
Super-Final: 19.
Overall: 15.
Alright! Saw this 7clubsgameapk. Downloading it now! I hope this one’s legit and actually fun. Will update after I give it a whirl!
OK22fun, it’s alright. Nothing crazy spectacular, but a solid choice if you’re looking for something reliable. Give it a whirl: ok22fun
Had no issues logging into 222winlogin.info. The whole registration and login process was surprisingly easy. That’s always a good start, right? Makes things less of a hassle. Try logging in yourself: 222winlogin
I found mxwincasino and I’m pleased with the offering of casino games that they have . The site loads fast, which is excellent. I’d recommend that other casino players take a look. mxwincasino
Finally found a site that doesn’t lag. The registration was a breeze and I started playing in minutes. Keep it up! phplus777link
The gameplay is addictive and the graphics are top notch. It is honestly one of the most stable platforms I have used in a long time. Five stars from me. pkzh888game
Just had my first big win here and the withdrawal was processed almost instantly. Such a breeze. Go try br4444win!
Finally found a site that actually pays out consistently. The customer support team is also very helpful when I had issues with my account. Highly recommend idstudiobet78.
Simply the best experience I have had with online slots in the Philippines. Reliable, fast, and exciting. Go to betjililogin if you want real action.
Top tier experience for anyone looking to make some extra cash. The rewards program is very generous. Glad I found pkrich888.