Előző hétvégén rendezték a GOB 2. fordulóját.

Pénteken fáradt voltam, de ennek ellenére is jó köröket tudtam futni.

Szombaton már a sorsolt motorokkal edzettünk. Az első 3 bemenetelen a motor alulról nagyon lassan indult el. Délutánra sikerült megoldani a problémát és a késő délutáni időmérőn már a 4. időt tudtam megfutni.

Vasárnap a Pre-Final-ben rajt után az első kanyarban nem maradt helyem bekanyarodni és visszaestem a 11. helyre, onnan a 7. pozícióig tudtam visszaküzdeni magam a verseny leggyorsabb körével együtt, a büntetések kiosztása után a 6. helyre kerültem.

A Final-ben rajtnál egy pozíciót tudtam javítani és a 3. körben is előztem egyet, de a 11. körben megelőztek így 5. helyen értem be.

A Super-Final-ben rajtnál megtartottam a pozíciómat, a 2. körben két előzéssel feljöttem a 3. helyre. A 17. körben előttem elkezdtek csatázni és mindkettőjük mellett el tudtam menni, így megnyertem a futamot.

Összesítettben a 3. lettem.

Gratulálok minden dobogósnak! Köszönöm azoknak akik szurkoltak nekem, a Kun Motorsportnak, apukámnak a beállításokat és a segítségeket.

Qualifying: 4.

Pre-Final: 6.

Final: 5.

Super-Final: 1.

Össz: 3.

2 Responses

  1. Logged into bg678logingame last night and played for hours! The game is actually quite challenging and keeps you hooked. The login process is simple and fast too, no annoying delays. Give it a whirl: bg678logingame

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük