Múlt héten rendezték meg az MNASZ Magyar Gokart Nagydíjat.
Pénteken egész nap esőben edzettünk, ahol nagyon lassú voltam.
Szombaton első edzésen már száradó pályán mentünk, ahol még mindig kerestem a tempóm. Időmérőt teljesen száraz körülmények között teljesítettük. Itt sikerült a leggyorsabb kört teljesítenem, viszont még az első gyorsköröm előtt elhagytam a pályát 4 kerékkel, ezáltal elvették a legjobb kört tőlem, így csak a 2. helyről tudtam megkezdeni az első futamot.
Elődöntő I.-ben első kanyarban sajnos kívülre szorultam, így egyből vesztettem egy pozíciót. Innentől kezdve folyamatos harcok voltak, volt hogy visszaestem a 6. pozícióig is, de sikerült a verseny végére felküzdenem magam a 2. helyig.
Vasárnapra leszakadt az ég és még két futam állt előttünk.
Elődöntő II.-ben 2. helyről nem sikerült jól elrugaszkodnom, visszaestem 4. helyre, de első kanyarban hárman megforogtak előttem, így óriási előnyre tettem szert, amivel végül sikerült megszerezni az 1. helyet.
Döntőben a rajtom nagyon jól sikerült és meg is tartottam a pozíciómat. A 3. kanyarban sajnos hibáztam, ezáltal kettő pozíciót buktam, amiből egyet következő kanyarban vissza tudtam szerezni.
Ezután küzdöttem egész futamon a tempómmal, de sajnos nem volt elég, ezáltal megelőztek és még a verseny végére a 3. helyet is nehéz volt megtartanom, mert gyorsabb volt a mögöttem érkező pilóta. Ezen a futamon végül sikerült megtartani legalább a 3. helyet.
Sajnos a hétvégém csak az utolsó futam eredményei számítottak, ezáltal a 3. helyet szereztem meg a hétvégén.
A döntő futamokról készült felvétel: https://www.youtube.com/live/nNNh8nSAuFE…
Qualifying: 1.
Pre-Final I.: 2.
Pre-Final II.: 1.
Final: 3.
Overall: 3.
Köszönöm szépen a Kun Motorsportnak és apukámnak az egész éves munkájukat és segítségüket.
Salve, rapaziada! A onebrabet tá pagando certinho? Preciso de um site confiável pra dar uns palpites. Se alguém tiver usado e puder recomendar, agradeço! Fiquem ligados: onebrabet
Alright, 666betcasino… name’s a bit edgy! But actually the casino’s pretty good! Decent selection of games, not too shabby bonuses. Maybe the devil’s got good taste after all! Check it out here: 666betcasino
35winbet is easy to navigate and easy to use. If you’re finding it hard to use other betting sites, this one’s for you! Good luck! 35winbet
Yo, jljl9game is the place to be if you’re looking for some quick action! Games are fun and payouts are decent. Give jljl9game a shot!