Hétvégén rendezték Bruckban az országos bajnokság 6. egyben utolsó versenyét. A futamot a

hármas nyomvonalon kellett teljesíteni, amin még nem mentem sosem, így a pénteki napon kezdtem

el tanulni a pályát. Az első körökben próbáltam minél jobban megtanulni a pályát és minden

bemenetnél javítani a köridőmön. Már az első bemeneteleknél jó tempóban tudtam körözni és

szombaton a mért edzéseken az első háromban tudtam lenni, majd nap végén jött az időmérő, amin

a második lettem.

Vasárnap a bemelegítésen is a második időt mentem.

Következett a Pre-Final amin a rajtot többször újraindították, majd megállás és beszélgetés után a következő rajt már jó volt. Mivel a rajtot a nehezebb oldalról kellett kezdenem, így az első kanyarban harmadikként fordultam, de a jó kigyorsítással a középső egyenesben már a másodikat támadtam, amikor ő egyszerűen, hogy ne tudjam megelőzni nekem jött oldalról, aminek következtében felemelkedtem a levegőbe és három pozíciót visszaestem. Az ötödik helyről folytattam sérült gokarttal a futamot és jöttem visszafelé kettőt előzve már a másodikat támadtam. Az egyik féktávon berántotta elém a gokartot és már nem tudtam elkerülni így hozzáértem és beesett a spoiler, ami miatt büntetést kaptam és hátrasoroltak az ötödik helyre.

A Final-ben az ötödik helyről rajtolva kezdtem, de az első kanyar

után már a harmadik helyen voltam, egy helyet visszaestem a dobbantó után mert előttem megcsúsztak és alig tudtam elkerülni, hogy belemenjek. Ez után a negyedik helyen már a harmadikat támadtam amikor leszorított, és a pályáról lesodródva kellett végig vágtázni, amivel vesztettem egy helyet. Valószínűleg ennek az ütésnek is köszönhettem, hogy nem sokkal később a kuplung feladta a küzdelmet és kiestem a kilencedik körben, de a nyolcadik körben még megfutottam a leggyorsabb kört is a futamban.

Jött a Super-Final, amin a hetedik helyről rajtolva feljöttem az ötödik helyre majd innen a harmadik körben a negyedik és

pár kanyarral később a harmadik helyre. A hatodik körben megint előztem egyet, a nyolcadik körben megfutottam a leggyorsabb kört, majd a kilencedik körben feljöttem az első helyre és itt is fejeztem be az utolsó versenyt.

Összetettben nem fértem fel most a dobogóra, negyedik lettem 4 pont lemaradással, a kiesés miatt 5 ponttal kaptam kevesebbet. Ha nincs a kiesés, akkor elsőként zárom a versenyt, mert az első három 116 pontot szerzett és csak a jobb helyezések döntöttek. Az utolsó

futamgyőzelem segített abban, hogy a Magyar bajnokságban megtartsam a második helyet.

Ebben az évben márciusban dőlt el, hogy Senior géposztályban folytatom a versenyeket és már az

első évben 6 futam győzelemmel, a második helyen zártam az évet és megnyertem a Club Sport sorozatot.

Összességében egy szép évet zártunk, sokat fejlődtem és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Köszönöm mindenkinek, aki

szurkolt nekem, biztatott és támogatott. Külön köszönöm a Kun Motorsport csapatnak és Apának az

egész éves munkáját, a remek gokartot amivel felvehettem a versenyt az élmezőnnyel.

Q: 2.

Pre-Final: 4.

Final: 5. (DNF)

Super-Final: 1.

Merged: 4.

4 Responses

  1. If you’re looking for a new online casino to try, Khelostarcasino is worth a look. Decent selection of games and the site seems pretty legit. Do your research, but I’ve had a positive experience so far. See more: khelostarcasino

  2. Just exploring what’s hot in the online gaming scene! Found taya577.net and the site is pretty slick. Sign up was easy. Might be worth a look if you are looking for new sites. Fingers crossed! taya577

  3. Another night, another gamble. Going to try 66jl. What’s everyone opinion on it? Can’t hurt to try and make some real money: 66jl

Hozzászólás a(z) taya577 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük