Előző hétvégén rendezték meg a CEE 1. fordulóját Olaszországban. (51 nevező)

Pénteken egész nap vízen edzettünk, ahol nagyon gyors voltam.

Szombaton szintén vízen kezdtük az edzéseket, de nem esett az eső, így gyorsan száradt a pálya. Időmérő előtt elkezdett esni az eső, de a száraz gumi még gyorsabb volt. Mi megkockáztattuk a vízes gumikat, de rossz volt. Az időmérőt a csoportomban a 24. helyen fejeztem be.

Az 1. selejtezőre leesett az eső, a 32. helyről rajtoltam, a rajtbalesetet és az első körben történő baleseteket el tudtam kerülni, így már az első kör végén a 15. pozícióban voltam. A jó tempómnak köszönhetően folyamatosan javítottam. A verseny végén az 5. helyen intettek le.

Vasárnap volt a 2. selejtező, ahol a 31. helyről rajtoltam. Itt nem volt rajtbaleset, viszont pár kanyarral később volt egy tömegbaleset, amit el tudtam kerülni.

Az első kör végén már a 14. pozícióban voltam és folyamatosan javítottam rajta.

A verseny végéig csak a 6. helyig tudtam felzárkózni, de előttem 4 ellenfelemet büntettek meg, amiből 3 pilótát meg is előztem. Így a 3. helyen végeztem.

Super-Final-ben az előkelő 4. pozícióból rajtoltam, viszont ezt a futamot már száraz pályán futottuk. Rajtnál el tudtam fordulni 3. helyen, viszont tempóhiány miatt folyamatosan estem vissza. Egyszer le is tereltek a pályáról, kesőbb pedig hátulról löktek rajtam akkorát, hogy több pozíciót bukjak vele. Ezt a futamot sajnos csak a 18. helyen tudtam befejezni.

Összességében egy nagyon jó hétvégét zártunk, ami sikerülhetett volna eredményesebben, viszont nagyon sokat tanultam.

Qualifying: 24. (47.)

1.Heat: 5.

2.Heat: 3.

Super-Final: 18.

Overall: 7.

Köszönöm szépen a csapatnak és apukámnak a hétvégét.

24 Responses

  1. Hey, gotta mention 68boss. I signed up, and it delivered pretty neat experiences. I was surprised by their customer service, actually helpful. Check it out: 68boss.

  2. That’s a fascinating take on handicapping! Seeing platforms like j77ph club embrace localized payment options (GCash, PayMaya) is smart for the Filipino market. Makes access so much easier – crucial for consistent betting! 🤔

  3. Okay, so I tried 969betapp the other day. Pretty smooth experience overall! Found some decent odds and the app was easy to navigate. Definitely worth checking out. 969betapp

  4. Alright, 007jl…slick interface, and some interesting options. Definitely worth checking out if you’re hunting for something new. Grab a look here: 007jl

  5. Hey all, stumbled across 92games the other day. Decent selection of games and pretty easy to navigate. Give it a go if you’re looking for something new: 92games

  6. Gave b77betgame a crack last night. Fair play, they’ve got some interesting games I hadn’t seen before. Withdrawals were smooth. I’d say it’s worth a punt if you’re looking for something new. Have a look-see: b77betgame

  7. Gave wyn09bet a shot and honestly, not bad. The interface is clean, and it was easy to deposit. The payouts are okay, I have seen faster ones. Worth checking to see if it is a fit for you. Here is the link wyn09bet! Goodluck!

  8. Looking for a new one to try and I found lucky365bet. Has a ton of different things to do. And it works great on my phone. If you are looking for a spot that does it all check out lucky365bet. It can’t hurt!

  9. The app is smooth as butter. I love being able to play my favorite games on the go without any crashing. Just download cj444app if you want a hassle free experience.

  10. Really impressed with the payout speed here. No hassle at all and the customer support is actually helpful. Highly recommend giving it a shot at bdku9i

  11. Hello fellow players! This place has quickly become my go to for evening relaxation. The load times are lightning fast and the customer care actually remembers your name after a few visits. It really feels like a community that genuinely enjoys having you around. 888ibet

  12. Az olaszországi CEE első fordulója jó hír — szurkolok a Debrecen Unitednek, kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatás.

    Nekem a héten egy helyi esemény plakátja maradt estére. Beírtam egy mondatot a ShimmerPicbe, és kész, eltördelt poszter jött ki belőle: a cím betűtípusát, a színpalettát és a kompozíciót magától választotta, böngészőben ingyen kipróbálható, nyomtatásra kész exporttal. A plakát alján a helyszín és a dátum elsőre kicsit elcsúszott, második nekifutásra lett jó — apróság, de érdemes megnézni, mielőtt kimegy.

  13. I really appreciate the transparency and the fair odds on this platform. It feels honest and the winning streaks are real. Cheers to phgy777 for the great service.

  14. Fast withdrawals and a very clean layout. It makes the whole experience much more enjoyable without any unnecessary clutter. Love bdj444.

  15. Great app performance and very stable connection. It is rare to find such a reliable platform these days. Give 09btapp a try if you want a stress-free experience.

  16. I appreciate the transparency of this site. No hidden fees and the withdrawal process is straightforward. It is a reliable choice for anyone. zs88com

  17. I’ve tried a few platforms recently but this one really stands out. The interface is super smooth and the games load instantly. Highly recommend gamespkvip to anyone looking for a reliable spot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük