Előző hétvégén rendezték meg a CEE 2. fordulóját Szlovákiában.

Szombaton volt egy időmérőnk és számomra két futam.

Időmérőn nem voltam gyors, csak a 10. helyet szereztem meg.

Első Heat-en 13. pozícióról, felküzdöttem magam a 7. helyig, viszont utolsó körben megállt a motorom és kiestem.

Második Heat-en szintén a 13. helyről indultam. Itt is fel tudtam küzdeni magam a 7. helyig, de utolsó körben kilöktek, így visszaestem a 13. helyre.(Büntetéssel visszaestem egy pozíciót.)

Ezek az eredmények nem voltak elegek a továbbjutáshoz, szóval egy plusz verseny várt rám vasárnap.

Second Chance Heat-en az első 6 jut be a Super-Final-be. A 7. pozícióból indultam.

Folyamatosan küzdöttem előre magam és megnyertem a futamot óriási előnnyel, amivel bejutottam.

Super-Final-ben 29. helyről indultam. Itt is gyors tudtam lenni és folyamatosan javítottam a pozíciómon. Sajnos egy pilóta kétszer is szándékosan rámhúzta egyenesben a kormányt, aminek a következménye az lett, hogy mindketten visszaestünk pozíciókat. A 8. körben már a 12. helyen jártam, amikor a tengelyem egy gyors kanyarban eltört. Ennek következtében belecsapódtam a falba és itt ért számomra véget a futam.

Köszönöm apukámnak és a csapatnak a kitartást a sok balszerencse mellett is.

Qualifying: 10.

1.Heat: DNF

2. Heat: 14.

Second Chance: 1.

Super-Final: DNF

Overall: 34.

5 Responses

  1. Interesting article! Thinking about strategy really does shift your perspective. Seeing platforms like ph888 slot download cater to specific regions with localized options is smart – accessibility is key for players. Good insights!

  2. Yo! Heard about af88atq and decided to peek around. Honestly, not bad! They could spruce up certain areas but overall it’s decent. Lemme know if you’ve had a better experience! You can find it here: af88atq

  3. That’s a great point about immersive experiences! Modern platforms like phkkk com are really raising the bar – seamless onboarding & mobile access are key for players now. It’s exciting to see Filipino gaming culture evolve digitally!

Hozzászólás a(z) ph888slot bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük