Múlt héten rendezték meg a CEE 4. fordulóját, Třinecben.

Pénteken mentem először a pályán, de nap végére már a középmezőnyben autóztam.

Szombaton szárazon jó tempónk volt. Időmérőn nem indult be egyből a motorom és nem tudtam jól helyezkedni, így feltartottak az első gyorskörömön. Ezután csak a 13. helyre volt elég az időm, ami nem számitott jónak az edzések után.

Vasárnapra leszakadt az ég, először mentem itt vizes pályán.

Pre-Final-ben 13. helyről, rajt után felugrottam a 11.-re. Tempó hiányában ezt nem tudtam megtartani és visszaestem a 14. helyig, de beesett a spoiler és még kaptam egy 5 másodperces büntetést, amivel csak a 16. helyen végeztem.

Final-ben rajt után felugrottam a 13. helyre, következő körben a 11. helyre. A futamot itt is fejeztem be, de újra beesett a spoiler (egy rajtbaleset következtében), amivel buktam egy pozíciót.

Super-Final-ben már a rajt előtt akadt egy kis problémám, mert a sisakrostélyt nem tudtam teljesen lezárni, ami esőben nem előnyös. Rajt alatt megtartottam a pozícióm, de páe kanyarral később előztem.

Ezután a 4. körben megint, egészen a 7. helyig.

Ebben a futamban is kaptam büntetést a beesett spoiler miatt amit a rajt alatt szereztem, de sikerült akkora előnyt kiautóznom, hogy ne bukjak ezzel pozíciót.

Qualifying: 13.

Pre-Final: 16. (14.)

Final:  11. (12.)

Super-Final: 7. (7.)

Overall: 11.

Köszönöm szépen Kun Motorsportnak és apukámnak a hétvégi munkájukat és segítségüket.

2 Responses

  1. Goperyatalpak is new to me, but the interface is clean and I like the overall vibe. Trying my luck and so far so good. Give it a look maybe you will find something fun. You can find it at: goperyatalpak

Hozzászólás a(z) 115slotgame bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük