GOB 2. fordulóját rendezték Kecskeméten a hétvégén, amin részt vettünk.

A pénteki napon egész nap színte megállás nélkül esett az eső, ezért vízes körülmények között edzettünk.

A szombati napon már száraz időben tudtuk folytatni az edzést, viszont délutánra kezdtem veszíteni a tempóból, az egyenesekben nem ment rendesen a motorom. A motor csere után sikerült javítani de már a gumik, és én is elfáradtam. Vasárnap a WarmUp-on még nem voltam elég gyors. Az időmérőn a második időt autóztam. Az első versenyen a rajtnál visszaestem egy poziciót de a futamon sikerült a második helyen beérkezni. A második futamon a rajtnál vesztettem egy poziciót és kaptam büntetést is ezért a negyedik helyen fejeztem be a versenyt. Az utolsó futamon negyedik helyről feljöttem egy helyet és ott is fejeztem be, sokat kellett védekeznem mert a motorom megint gyengélkedett az egyenesben. Összességében, egy küzdelmes jó verseny végén pont egyenlőséggel rosszabb helyezéssel lemaradtam a dobogóról!

Köszönöm a Kun motorsportnak a remek beállításokat!

Gratulálok az összes dobogosnak és résztvevőnek!

Jobbulást Fecó!

Hajrá Fecó! #243

2 Responses

  1. I9bet141, signing up now. Fingers crossed for some big wins! The site looks pretty decent so far. Let’s hope the gameplay is just as good. Wish me luck! Worth a look: i9bet141

Hozzászólás a(z) i9bet141 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük