Előző hétvégén rendezték meg a GOB 3. fordulóját és a CEZ 4. fordulóját Bruck-ban.

Pénteki szabadedzéseken jól sikerültek beállítások, a hétvége leggyorsabb körét is itt futottam meg, de a napot egy tengelytöréssel zártam.

Szombaton visszalassultam és a késő delutáni időmérőn sem tudtam egy teljesen tiszta kört összerakni. Itt a 7. helyre kvalifikáltam magam, de a többiek nem mentek ki időben a pályára és kizárták őket. Így a 2. helyre kerültem.

Vasárnap a Warm-Up-on még nem volt jó a tempóm.

Pre-Final-ben a rajtnál a rossz ívről nem tudtam jól elrugaszkodni, ezért visszaestem a 7. helyre. A verseny végéig csak az 5. pozícióig tudtam visszaküzdeni magam.

Final-ben jó ívről rajtoltam és egyből fel is jöttem a 3. helyre. Pár kanyar múlva nem védekeztem jól és megelőztek, utána a tempó hiányában lemaradtam az előttem lévőkről és elkezdtek támadni engem, de a verseny végéig meg tudtam tartani a pozíciómat. Így a 4. helyen fejeztem be ezt a futamot.

A Super-Final-ben újra a rossz ívről rajtoltam és vissza is estem 1 pozíciót. Itt már nagyon nem volt meg a tempóm és folyamatosan maradtam le az előttem lévőkről. A 8. körben utolértek engem es megelőztek. Így a 6. helyen értem be.

Q: 2.

Pre-Final: 5.

Final: 4.

Super-Final: 6.

Össz:

GOB: 4.

CEZ: 5.

Köszönöm a Kun Motorsport-nak a beállításokat, apukámnak a szerelést és kitartást.

2 Responses

  1. PCSObet2 is a good alternative if the main site is down. Basically the same thing, so you won’t miss out on anything. Redundancy is good, right? pcsobet2 saves the day.

Hozzászólás a(z) bet660 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük