Múlt hétvégén rendezték meg a Gokart Országos Bajnokság 5. fordulóját, ami az utolsó előtti futam volt.
Pénteken egész nap jó idő volt és a tempóm is végig nagyon jó volt.
Szombatra leesett az eső, így reggel még vizes gumival edzettünk. Az első bemenetel esőben volt és 0.7 másodperccel sikerült megnyerni. A többi edzésen már sokkal szorosabbak voltak a különbségek.
Késő délután kezdődött az időmérő és a 2.-3. körben feltartottak, de az utolsó körben sikerült egy olyan kört összeraknom amivel az első helyre kvalifikáltam magam.
Vasárnap már a versenyek voltak.
Pre-Final-ben rajt után az első helyről visszaestem de egy körrel később feljöttem és nagy előnnyel meg is tudtam nyerni a futamot, ebben a futamban és a következőben is a leggyorsabb kört is megfutottam.
Final-ben nem tudtunk elrajtolni mert a második mindig lemaradt.
(Itt nekem kellett diktálnom a tempót.) Csak az 5. rajtot engedték el, ahol már nekem kellett visszaengednem a gázt. Ezután visszaestem a 3. helyre, de még ebben a körben tudtam előzni egyet. A 7. körben pedig még egyet tudtam előzni így feljöttem az első helyre és itt is fejeztem be. Super-Final-re leesett az eső. Mi az esőgumit választottuk ami utólag nem volt a legjobb döntés. Rajtnál elfordultam elsőnek, de pár kanyarral kesőbb kiszorítottak és a pályán kívül kellett elfordulnom amivel visszaestem 6. pozícióra. Sajnos gyorsan száradt a pálya, esőgumik a száradó pályán hamar túlmelegedtek, így a 6. kör után már a száraz gumival indulók kerültek előnybe, ezért már esélyem sem volt, jobb helyezést elérni. A verseny végéig még tovább száradt a pálya és még nagyobb előnyben voltak a száraz gumin rajtolók. A verseny végére is maradt izgalom, mert a mérlegelésen kiderült, hogy egy versenytársam a kötelező súly alatt mérlegelt, ami elvileg a szabályzat szerint kizárással jár, de ennek ellenére a végén nem zárták ki a futamból és így kevesebb pontot tudtam szerezni a bajnokságban. Köszönöm a Kun Motorsportnak és Apának a segítséget és a remek beállításokat! Köszönöm mindenkinek aki szurkolt nekem!
Q: 1.
Pre-Final: 1.
Final: 1.
Super-Final: 6.
Ö: 3.
Found ga888baiser recently. It’s cool to just chill, there were a couple of things that piqued my interest. Maybe you’ll find something that you like yourself! Worth it just to browse.
Jaiho Arcade APK, eh? If you’re looking for some old-school arcade action on your phone, this is probably what you’re after. Download was smooth, and the games are pretty fun for a quick fix. Download for a good time here: jaihoarcadeapk.
Looking around 8jlcom was quite a ride. Check the site, you won’t be bored. Access here: 8jlcom.
Hey everyone, gave 78fplataforma a shot. Interface is simple, not too flashy. Good start! Will be keeping an eye on it to see where this platform goes.
Managed to get logged into phwin88viplogin. The interface is pretty intuitive. If you are looking for a quick game check this out phwin88viplogin!
Neu 88, I’m hooked on this site neu 88! I’ve been playing for days!
Is hay88vn the real deal? Saw some ads and thinking about checking it out for something new.. any experiences?.
Switched over from my old platform and the difference is completely night and day. I love how quick the sign up process is and the welcome offer actually comes with straightforward terms. Payments glide through instantly and I never worry about hidden charges anymore. 22betvip
The slot collection here is seriously impressive and the math models feel balanced compared to other casinos I tried. I enjoy how the promotions refresh regularly and give me more chances to keep playing without stress. A solid choice for weekend sessions. win99slotgame
Finally found a spot that matches the hype and actually delivers on its promises. The weekly rewards add so much fun to my routine and the withdrawal limit feels very reasonable. My account has been running smoothly since day one and I plan to keep coming back. 10winbet
Quick deposits and even quicker withdrawals. That is all I really care about and they nailed it. Trust idhura500 for your wins.
Finally found a site that doesn’t lag during the big wins. The customer support is actually helpful and responsive. Great experience so far with bd96xbajee.
Mantap sekali pengalamannya di sini. Proses deposit dan withdraw sangat cepat, tidak pakai ribet. Sangat puas dengan layanannya. Coba cek idzoro77
Finally found a reliable place to get the app. The installation was a breeze and everything works perfectly on my phone. Big thanks to pkx666gamedownload for the quick setup.
Just joined a few days ago and I am already loving the vibe. The welcome bonus was a nice touch and everything feels very transparent at cv777game.
The interface is super smooth and I didn’t encounter any lag during my sessions. It makes the whole gaming process much more enjoyable. Highly recommend okewlalogin to everyone.