Múlt hétvégén rendezték meg az MNASZ OGB 1. fodulóját.

Pénteken egész nap gyors tudtam lenni a pályán.

Szombaton már a bérmotorokkal mentünk, amiből nekem sikerült egy gyengébbet kihúzni, ezáltal szombaton nagyon nem találtuk meg a tempót.

Az időmérőre sikerült összeraknom fejben is. A 3. körben utolértem az akkori csapattársamat, akit meg is előztem az egyes kanyarban. Következő kanyarban ő úgy gondolta, hogy féktávon nem fékez, ezáltal én elrepültem teljesen a gumifal mögé,(ezúton is gratulálok neki ehhez a sportszerűséghez) ahonnan nem tudtam már visszajönni, pedig még bőven hagytam a pályában időt.

Így a 3. pozíciót szereztem meg az időmérőn.

Pre-Final-ben a 3. helyről jó rajttal eljöttem a 2. pozícióban, és a következő körben feljöttem az első helyre. Ezután a 6. körben hátulról nagy erővel belémjöttek és mindkettőnket megelőzték. A 11. körben pedig bejött mellém és kiszorított a rázón túlra. Ekkor már a 6. helyre estem vissza, de a gumimat nagyon túlmelegítettem, mert folyamatosan lökdöstek féktávon. Innen már nem tudtam feljönni, de a pilóta aki nekem jött, kapott egy 5 másodperces büntetést amivel feljebb ugrottam egyet.

Final-ben 5. helyről megint jól jöttem el rajtnál és feljöttem a 3. helyre. Következő körben mégegyet előztem, így már a második pozícióra jöttem fel. Itt nem nagyon tudtam tartani a pozíciót a motorom hátrányaiból adódóan. Az ellenfelem a 7. körben megelőzött és pár kanyarral később leszakadt az ég, úgyhogy, egyből egy piros zászlóval félbeszakították a futamot. A verseny második felét már teljesen vizes pályán kellett teljesíteni, csak a motorproblémák miatt az egész mezőny megelőzött.

Itt is piroa zászlóval félbe kellett szakítani a futamot, mert annyira leszakadt az ég, ekkor a 6. helyen intettek le.

Super-Final-ben egy felszáradó pályán kellett versenyezni, ahol még az elején nagyon nem találtam a tempómat. A 7. kör körül felgyorsultam és a 6. helyről feljöttem a második pozícióig, de kaptam egy 5 másodperces büntetést. A spoilerem beesett, annak következtében, hogy egy lekörözött pilóta hirtelen lassított be előttem, így már nem tudtam elkerülni az egyenesben az ütközést. A jó tempómnak köszönhetően sikerült még a büntetéssel együtt is megtartani ezt a pozíciót.

Qualifying: 3.

Pre-Final: 5.

Final: 6.

Super-Final: 2.

Overall: 4.

Köszönöm szépen a Kun Motorsportnak és apukámnak az egész hétvégi munkájukat.

2 Responses

  1. Yo, B888! Just checked it out. Pretty slick site, feels smooth. Easy to get around, you know? Definitely gonna be keeping an eye on b888 for some action!

Hozzászólás a(z) b888 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük