Előző hétvégén rendezték meg az MNASZ Országos Gokart Bajnokság 1. fordulóját Kecskeméten.
Egész hétvégén nagyon jó tempónk volt, amivel bizakodva vártuk a versenynapot.
Warm-Up-ot megnyertem, ezután az időmérőn csak a 3. helyet tudtam megszerezni, legfőképp rossz helyezkedés miatt.
Pre-Final: Rajt után sikerült megtartanom a 3. pozíciót. A verseny folyamán sok helycsere volt, de sikerült ebben a pozícióban végeznem.
Final: Itt a 4. helyre visszaestem az első körben. A 7. körben már a 2. helyen voltam és üldöztem a vezető pilótát. A 12. körben utolértem, de túl agresszív volt és nekemjött, így a 3. pozícióba estem vissza. Ezután még két pozíciót vesztettem, de előttem összeértek és visszaszereztem a 3. helyet, a leggyorsabb körrel.
Super-Final: Rajt itt se sikerült, visszaestem az 5. helyre. 2 körrel később hátulról löktek rajtam, ezzel buktam egy pozíciót. Következő körben a 3. kanyar féktávján óriási ütést kaptam hátulról, ezáltal kirepültem a pályáról. Számomra ez jelentette a verseny végét, hiszen megsérült a kart. Verseny után korházba vittek, mert a baleset következtében megsérült az ujjam. örülök hogy ennyivel megúsztam. Köszönöm szépen az ismerőseimnek az érdeklődést és a jó kívánságokat. Szeretném megköszönni a Kun Motorsportnak a segítségeket, szurkolást, apukámnak a szerelést és a türelmét.
Qualifying: 3.
Pre-Final: 3.
Final: 3.
Super-Final: DNF
Overall: 5.
Heard some buzz about f88et, and had to try it. Registration was quick and straightforward. Some cool games! Take a look, you might get hooked! f88et
Yo, 789wim! Just checked it out. Felt pretty slick, y’know? Nothing mind-blowing, but solid enough to keep you entertained. Worth a look if you’re bored. Check it out here: 789wim
Always hunting for a good 4rabet promo code, aren’t we? Found a decent one using 4rabetpromocode. Worth checkin’ out to boost your balance a bit!
Yo, check out ph898. Heard some rumblings it’s the real deal. Gonna give it a spin myself and see if it lives up to the hype. Fingers crossed!
Anyone else spend way too much time on betappcasino? It’s so addicting!
Can’t stop racking up the points! This is my favorite game site. 789rpgame FTW.
Heard some buzz about 666wgame. Thinking of giving it a shot this weekend! Anyone got any tips or favorite games? Maybe I’ll hit that jackpot! Check it out yourself at 666wgame
Really impressed with the stability of the site. No lags during big wins which is a huge plus for me. br2uuu88 is now my go-to place for daily gaming.
The app version is a game changer. I can play wherever I go without any lag. Great job on yesspinapk
Honestly the best place to access my account. The login process is super smooth and I never encounter any glitches. Highly recommend jiligologin for everyone!
I’ve been playing on this app for a few weeks now and the interface is super smooth. The payouts are surprisingly fast too. Highly recommend j8jiliapp for anyone looking for a reliable spot.
Signing up was a breeze! I was able to create my account in under two minutes without any hassle. The onboarding process is very professional. Head over to 11icsignup.
Solid experience so far. The community is helpful and the site layout is very intuitive. If you are looking for quality and reliability then brkk123 is the way to go.
Super easy to navigate and the customer support is actually helpful. Great job on the layout of jljl22login.