Június 16-án rendezték meg az MNASZ Országos Gokart Bajnokság 3. fordulóját a CEZ 3. fordulójával együtt, Ausztriában.
Szombaton egész nap motorproblémákkal küzdöttünk. Az időmérőn nem volt esélyem úgy helyezkedni ahogyan szerettem volna, így az összes körömben előznöm kellett. A 11. helyen végeztem a csoportomban.
Heat 2-ben 15. helyről rajtoltam. Második körben előttem ketten összeakadtak, de éppen kikerültem. Ezután javítottam pozíciókat az 5. helyig.
Heat 3-ban ugyanúgy a 15. helyről rajtoltam. Első körben tömegbaleset keletkezett, amit szintén éppen elkerültem.
Ezután nem tudtam utolérni az előttem lévőket és a 7. helyen fejeztem be a futamot.
Race 2-ben 8. helyről rajtoltam, ahonnan fel tudtam küzdeni magam a 3. helyig.
Race 3-ban 3. helyről a rajt után egyből felugrottam egy pozíciót, amit meg is tartottam.
A rossz motor ellenére nagyon jól teljesítettünk és a magyar bajnokságban sikerült a legtöbb pontot szerezni. Köszönöm a Kun Motorsportnak és apának a sok belefektetett munkájukat.
Hungarian Championship:
Heat 2: 2. (5.)
Heat 3: 2. (7.)
Race 2: 1. (3.)
Race 3: 1. (2.)
Overall: 1.
hm88com is awesome! I love the different games they have. Depositing and withdrawing money is simple too, which is a big plus. Take a look at hm88com – you won’t regret it!
Ah, 188vbet. A classic, really. Huge range of options, and usually pretty decent odds. Can’t go wrong with 188vbet. A reliable choice, that’s for sure.
Scratch cards always feel like a little burst of optimism, don’t they? It’s fun to explore different gaming options – I’ve heard ph888 slot games are popular in the Philippines, offering a secure & localized experience! Hoping for a win! ✨
Interesting points about responsible gaming – crucial in today’s online world! Seeing platforms like milyon88 slot download prioritize player wellness alongside entertainment is a positive step. Account security & easy funding are key too!
Anyone tried betap yet? I’m always hunting for new betting platforms. Let me know if it’s worth my time and money, fam!
Bigballercasino caught my attention. There appears to be a good selection of games. Pretty nice. You should check it out. bigballercasino